Akadálymentesítették Szabadkán a Telekom Május 1. utcai kirendeltségét. A fogyatékkal élő személyeknek jelezniük kell a portán, hogy szükségük van a rámpára. A portás feladata, hogy összeszerelje a mobilrámpát és felsegítse az érintetteket.
A fogyatékkal élőknek mindenhol, ahol akár csak egy lépcsőfok is van, szükségük lenne a rámpára. Ezentúl eggyel kevesebb lett Szabadkán azoknak a helyeknek a száma, ahol akadályba ütköznének. Stipan Ćakić, elnök, Amputáltak és Fejlődési Rendellenességgel Születettek Egyesülete: „Itt sok mindenre lesz lehetőségünk, amire eddig nem volt. Be tudunk menni, és például a termékeiket is meg tudjuk vásárolni. Ez nekünk a legfontosabb.”
Szabadka városának kérésére készítették és helyezték el a mobil rámpát. A tervek szerint a telefontársaság, amint lehetősége lesz rá, a másik szabadkai irodáját hasonlóan felszereli. Bodó Erika, szabadkai irodavezető, Telekom: „A kollégánk, mivel ebben a kirendeltségben van felügyelő, úgymond portás, ő tudja ezt összeszerelni és a mozgássérült egyént be tudja vezetni hozzánk a kirendeltségbe.”
Eddig az előtérben fogadták a dolgozók a fogyatékkal élőket, ugyanis a lépcsők miatt nem tudtak bejutni az épületbe. Emiatt nélkülözhetetlen volt a rámpa beszerzése. Ilija Markov, szabadkai koordinátor, Telekom: „Az akadálymentes rámpa kiépítésében vettünk részt, hogy minden felhasználó, akik fogyatékkal élnek, használni tudják a Szerbiai Telekom szolgáltatásait.”
A szabadkai Városi Tanács tavaly jelentette be az akciót, amelyben a mozgásban korlátozottaknak segítenének. Ebben idén elsőként a Szerbiai Telekom szabadkai egysége vett részt. Milimir Vujadinović, szociális ügyekkel megbízott tag, Városi Tanács, Szabadka: „Ez egy nagy akció kezdetének kis győzelme. Reményeink szerint nyár végére a városban további tíz épületben lesz rámpa, amely megkönnyíti a mozgáskorlátozott személyek helyzetét.”
A Városi Tanács további mobilszolgáltatókat, pénzintézeteket, illetve egyéb intézményeket kíván bevonni akadálymentesítési akcióba.