Virágkompozíciók a szabadkai Munkás Jézus-templomban

Kategorija: 

Hét szabadkai virágüzlet húsvéti kompozícióját állították ki a helyi Munkás Jézus-templomban. Szakály József, a templom plébánosa már több alkalommal is szervezett kézműves kiállítást a híveknek.

Nagy érdeklődéssel fogadták a hívek a különböző kerti virágokból, barkából és hímestojásból összeállított dekorációkat. A virágkompozíciók nem csak tavaszi hangulatot vittek a templomba, de a húsvétot is szebbé tették.

Bár virágkiállítás először várta a híveket, Szakály József plébános már több alkalommal is szervezett kézműves bemutatót a templomban. Örömmel fogadta a virágkertészek lelkesedését is. „Kézműveseket is hívtunk már, kézimunkázókat is. Nagyon megörültem, amikor egy külső felkérést kaptunk, hogy mit szólnánk, ha virágkertészek elhoznák a kompozíciójukat ide a templomba. Aztán adódott az alkalom, hogy úgyis jön a húsvét szent ünnepe, amikor eleve nagyon szeretjük feldíszíteni a templomot. A sok virágkompozíciónak a húsvéti ünnep kapcsán szerettünk volna helyet biztosítani a templomban.”

A hét szabadkai virágkertész húsvéti alkotását vasárnapig tekinthetik meg az érdeklődők.

Custom Search