A kisebbek számára gyakran nem jut hely az óvodákban, bölcsődékben

Kategorija: 
Izvor: 

Április második felében kezdődik a beiratkozás a szabadkai iskoláskor előtti intézményekben. A városban a kötelező iskolai előkészítőkben van elegendő férőhely, a kisebb gyermekek azonban gyakran várólistára kerülnek. A szülők és a pedagógusok szerint is fontos, hogy a gyermekek közösségben szocializálódjanak.

Nagymamájával érkezik az óvodába a szabadkai Szényi Patrik. Mivel szülei egész nap dolgoznak, már több éve jár az intézménybe. Nagyanyja szerint jó hatással vannak rá a gyerekek és az óvónő is.

Szényi Erzsébet: „Nagyon meg vagyunk elégedve, mert az óvó néni sokat foglalkozik velük. Tanítja őket rendre is meg mindenre. Sok türelme van hozzájuk. Járnak táncra, kézimunkáznak, játszanak.”

A húsvét közeledtével a Pitypang óvoda ovisai tojást festenek majd. Az óvónő fontosnak tartja, hogy a gyerekek mielőbb bekerüljenek egy jó közösségbe.

Telek Beatrisz, óvónő: „Mi iskola-előkészítő programmal dolgozunk, de várjuk az új gyerekeket is, minél fiatalabb korban. Nagyon sok tevékenységgel működtetjük itt az óvodát, mindenféle programokban részt veszünk.”

Szabadkán jelenleg mintegy 4000 óvodás van, ebből több mint 1100 iskola-előkészítős, ami kötelező Szerbiában. A kisebbek számára gyakran nem jut már hely.

Losonci Szluka Violetta, segédigazgató, Naša Radost I.E.: „A bölcsődék azok, amik egyre telítettebbek. Egyre kevesebb a férőhely a gyerekeknek, nagyon sok túljelentkezőnk van a bölcsődékbe.”

A szabadkai iskoláskor előtti intézményekben havonta mintegy 3000 dinárt kell fizetni egy gyermek ellátásáért, a magánóvodákban ez ennek akár ötszöröse is lehet. Az állami óvodákból kimaradó családok számára ez nagy megterhelést jelenthet.

Custom Search