A veseelégtelenség legáltalánosabb oka a cukorbetegségből adódik. Vajdaságban jelenleg hozzávetőlegesen 1330 ember vesz részt dialízisen.
Cibolya Angéla egy gyermekkori betegség miatt lett vesebeteg. Először dialízisekre járt több évig, majd 2009-ben átesett a vesetranszplantáción. Élete végéig gyógyszeres kezelésen kell részt vennie, aminek szigorú szabályai vannak. „Talán a szerencsétlenségben a szerencse az, hogy nem cukorbeteg vagyok és így a transzplantáció is más lefolyású lett, nekem egy gyerekkori betegségtől a veséim leálltak és így nem működtek és csak a dialízis maradt, illetve a transzplantáció.”
A Szabadkán most 76-an vesznek részt dialízisen, amivel salakanyagokat távolítanak el a vérből. A veselégtelenségnek több tünete is lehet. Zoran Mišković, a Vesebetegek Szabadkai Egyesületének elnöke: „A legjellemzőbb problémák, amelyekre a lakosoknak oda kell figyelniük, az a vérnyomás megnövekedése és a cukorbetegség. 90 százalékát a cukorbetegnek sikeresen kezelik az életük végéig. Viszont Szerbiában a dialízissel kezelt betegek 30 százaléka, és átlagosan a világon is, a dializált betegek 30 százaléka cukorbeteg.”
Az Egyesület azt szeretné, hogy az önkormányzat kövesse a munkájukat, aktivitásukat és amiben csak tudja segítse őket. Milimir Vujadinović, a szabadkai Városi Tanács szociális ügyekkel megbízott tagja: „Úgy gondolom, hogy megérdemlik a városvezetés figyelmét. Ez az első lépés, hogy partnerként nyújtsunk nekik kezet, és reméljük, hogy az együttműködésünk sikeres lesz. Tanácsot kaptak tőlünk pár fontos kérdésben. Azt tanácsoltuk nekik, hogy vegyenek részt egy már kiírt társadalmi és humanitárius pályázaton.”
Vajdaságban mintegy 1330 ember vesz részt dialízisen. Az elmúlt évekhez képes egyre nő a veseelégtelenségben szenvedők száma. A vesebetegek elhalálozási aránya 12 és 20 százalék között van.