Negyven útkereszteződést fognak megfigyelni forgalomelemző kamerarendszerek Szabadkán. A szabálytalankodókról felvétel készül, amely a Közlekedési Rendőrséghez kerül és ez alapján róhatják ki a büntetéseket. A november végére várható első fázis telepítésekor 8 helyszínre kerülnek térfigyelő kamerák, egy helyre pedig kísérleti jelleggel forgalomelemző rendszer.
Az önkormányzat a közlekedésbiztonság javulását várja a kameráktól, de azok jótékonyan hathatnak a közbiztonságra is. Nem ritkák még a belvárosban sem a verekedések és a vandalizmus. A kamerák jelenléte elrettentő lehet, de akár bizonyítékot is szolgáltathatnak a kihágások és bűncselekmények elkövetői ellen, illetve segíthetnek elfogásukban. Maglai Jenő, Szabadka polgármestere a rendszer bővítését is kilátásba helyezte. „Ez a folyamat folytatódni fog, jövőre újabb költségvetési pénzekből bővítjük ezt a rendszert. Könnyebb lesz a rendőrségnek is a helyzete, hiszen be tudják azonosítani, hogy kik jártak ott, és mikor.”
A rendőrségre fognak befutni a képek, ezért létre kell hozni egy 40 átjátszóegységből álló vezeték nélküli hálózatot, amely összegyűjti és továbbítja a jeleket. „Sok időbe tellett bizonyos technikai gondok megoldása, kiigazítása. Egyes helyszíneken biztosítani kellett az optikai láthatóságot, meg kellett keresni az ideális pozíciót. Ugyancsak, mivel egyes helyeken lakóházakra kell kihelyezni az antennákat, a lakók beleegyezését kellett kérni” – magyarázta Goran Išpanović, a Kommunális és Közlekedési Szolgálat vezetője.
Néhány helyen nem várt gondokba ütköztek, magasra nőtt fák vagy a szomszédos épületek árnyékolják el egymástól az átjátszóállomásokat. Az időjárás is beleszólt a munkálatok elvégzésébe.
A térfigyelő kamerák képeit a rendőrségen a megfigyelést végző személy ellenőrzi. A Pátria szállónál található útkereszteződésben található kamerák kísérleti jellegűek lesznek. A másik nyolc helyszínnel ellentétben itt a kiépítés második fázisában 6 olyan kamerát fognak elhelyezni, amelyek automatikusan rögzítik a szabálytalankodó sofőröket, és továbbítják a felvételeket a hatóságoknak bizonyíték gyanánt, ami alapján akár büntetés is kiróható. Goran Radić, felügyelő: „A rendszer kialakítása olyan, hogy a későbbiekben bővíthető is lehet úgy, hogy minden útkereszteződésben ilyen rendszerek, illetve kamerák legyenek, amelyek elemzik is a forgalmat.”
A kamerákat és a számítógépeket megrendelték. Radić szerint november végéig a kivitelező el tudja végezni a beszerelést a kilenc helyszínen és a rendőrségi központban. A végső cél, hogy szakaszosan Szabadka minden középületét és útkereszteződését térfigyelő és forgalomelemző kamerarendszerekkel lássák el.