Borutca, játszóház, kirakodóvásár, kézműves termékek, koncertek, valamint nyolc ország népzenéje és néptánca – ez az idei Interetno fesztivál. Az Etnopolist idén is a szabadkai Városháza mellett állítják majd fel. Az augusztus 22-től 26-ig tartó rendezvény szervezői ezúttal nagyobb hangsúlyt fektettek az esti koncertekre. Fellép egyebek mellett Palya Bea is. A szervezők egész napos programokkal várják a látogatókat, a Népkör fesztiválklubjában pedig szintén egész nap barátkozhatnak a résztvevők.
Változatos programok lesznek ezúttal is. Kézművesek, mohácsi busómaszk-készítők, borutca, kirakodóvásár, gyerekeknek játszóház és természetesen népzene. Szerbia mellett több ország kultúrájával ismerkedhetünk meg. „Hét ország táncegyüttese fog vendégszerepelni Szabadkán. Ez azt jelenti, hogy Magyarország, Costa Rica, Lettország, Macedónia, Románia, Ciprus és Olaszország táncegyütteseit és zenekarjait várjuk ide Szabadkára. Minden este hét, illetve nyolc órától, az aznapi programtól függően kezdődik majd a táncpanoráma, ahol a közönség megtekintheti az adott ország tradicionális néptáncát, illetve népzenéjét” – részletezte Szulovszki Szilvia szervező.
A borkóstolás, tánc és szórakozás mellett pályázni is lehet. A szervezők idén is meghirdették az Ex libris gyermekrajz pályázatot, illetve a fesztivál legjobb fotóját is várják. „Nem biztos, hogy a nyertes fotó mindig a színpadról készül. Várunk olyan fotókat is, amik a fesztivál hangulatát tükrözik. Ami akár egy kedves mosoly, vagy akár az Etnopolis területén készül” – mondta Bodrogi Hajnalka szervező.
A fesztivál helyszínéről szombaton, augusztus 23-án a Pannon Rádió 16 órai híradója után a Pannon Reggeli csapata élőben jelentkezik hangulatos műsorral. „A terepinek az a hangulata, hogy zűrzavar van. És ez teljesen jól van így. Tehát nem kell elvárni, hogy egy terepi műsor az olyan tökéletesen csendben történjen, mint amikor stúdióban van az ember. Majd biztos beüvölt valaki, háttérben szól a zene, sül a kürtős kalács, stb. De ez a szépsége a terepi munkának” – véli Zvekán Péter műsorvezető.
A szervezők idén nem tüntették fel sehol sem, hogy hányadik alkalommal kerül megrendezésre a fesztivál. „Nem véletlenül nem írtuk oda, hogy ez hányadik fesztivál. Nem azért, mert személyesen babonás vagyok, mert a tizenharmadikról van szó, és többet nem akarom mondani, hogy hányadik” – jegyezte meg Bodrogi Béla szervező.
Augusztus 19-től már meg lehet vásárolni az Etnopolisba szóló útleveleket, amelyekben részletesen szerepel a program. A rendezvény médiatámogatója a Pannon RTV.