Kategorija:
Izvor:
Elfogták azokat a fiatalokat, akik tíz nappal ezelőtt egy házaspárra támadtak Szabadkán. A párt március 23-án reggel támadták meg az egykori Zorka vegyiműveknél. A férfit egy betondarabbal verték fejbe. A rendőrség most felfedte a bűncselekmény körülményeit, és megtette a megfelelő intézkedéseket a feltételezett támadókkal szemben – áll közleményükben. Feljelentést tettek a 18 és 20 éves vádlottak, valamint két kiskorú személy ellen – mindannyian szabadkai illetőségűek. Azzal terhelik őket, hogy rövidebb szóváltás után megtámadtak két személyt, és az egyiküknek súlyos sérüléseket okoztak – olvasható a tájékoztatásban.