Pozitív változások várhatóak Szabadkán

Kategorija: 
Izvor: 

Nagyobb tartományi és köztársasági támogatásra számíthat Szabadka a jövőben – Újvidéken és Belgrádban is tárgyalt Maglai Jenő polgármester. Az önkormányzat egyebek mellet rendezni kívánja a Népszínház, valamint a művelődési intézmények helyzetét, továbbá infrastrukturális fejlesztéseket terveznek a város területén. Az állatmenhely is újból működésbe léphet.

16 millió dinár értékben írt alá szerződést Belgrádban az Építésügyi és Településrendezési Minisztériumban Maglai Jenő, Szabadka polgármestere a Tesla utca kiszélesítéséről. A munkálatok megvalósításához az önkormányzat 10 millió dinárral járul hozzá. A beruházásnak még az idén meg kell valósulnia. „Eddig arról volt szó, hogy Szabadka mellékvágányon van, ami a köztársaságot illeti. Ez a bizonyíték arra, hogy van átjárhatóság, előrelépés történt, az elkövetkező időszakban az együttműködés és a támogatás hatékonyabb, erőteljesebb lesz a köztársasági minisztériumok részéről az önkormányzat irányába.”

Rendezni a Népszínház státusát! – a témában egyeztetett Maglai Jenő polgármester Slaviša Grujić tartományi művelődési és tájékoztatási titkárral. Az alapítói jogokat 50-50 százalékban kellene, hogy gyakorolja az önkormányzat és a tartomány. Az előírásokat nem tartották be az elmúlt időszakban. Az igazgatóbizottság élére elnököt kell kinevezni az intézményben. Az újvidéki titkárság a város mintegy 30 projektjét támogatja. „A Zsinagóga felújítására kérnénk a tartománytól támogatást. Prioritásként kezeljük. Ígéretet kaptam az anyagi támogatásra komolyabb mértékben. A Városi Könyvtár és a Városi Múzeum is szeretnénk, hogy nagyobb támogatást kapjon a tartományi alapokból.”

Két héten belül ismét működésbe léphet a városi állatmenhely, és megkezdődhet a kóbor kutyák befogása és elhelyezése. Jelenleg mintegy 170 állat van a menhelyen. Ettől két-háromszor nagyobb befogadóképességre van szükség.

Custom Search