Harmadik fázisába érkezett a szabadkai Gerontológiai Központ hőenergia-ellátásának megoldása. Már az elmúlt években több napkollektort helyeztek el az épületeken, most pedig aláírták a biomassza használatáról szóló szerződést. A biomasszából nyert energiával az eddigi költségeket 30 százalékkal csökkentheti az intézmény.
Energiamegtakarítási célból írták alá a biomassza használatáról szóló megállapodást a szabadkai Gerontológiai Központban. Nenad Ivanišević igazgató elmondta: „Ma gyakorlatilag megkezdjük az energiahatékonysági projekt harmadik fázisát azzal a céllal, hogy megszüntessük a gázfűtést, és elkezdjük a biomassza használatát.”
A beruházás teljes összege 15 720 000 dinár, a tartomány ebből csaknem 13 200 000 dinárt biztosít. Az ezzel a technológiával előállított hőenergia befektetése hozzávetőlegesen 13 év alatt térül meg. Bojan Pajtić, a tartományi kormány elnöke nyilatkozott: „Ez azt jelenti gyakorlatilag, hogy a fűtés környezetvédelmi szempontból megfelelőbb lesz, mert nem okoz szennyeződést. Nem kell beszállítani energiát, tehát a megtakarítás többszörös, emellett megvalósult a napkollektor-projekt, mint tavaly is, amikor 15 panelt osztottak ki a Gerontológiai Központnak. Ebben az évben még kettőt kapott, úgyhogy a víz 50 százaléka a napenergiának köszönhetően melegszik.”
Ezentúl az intézmény hőenergiáját 70 százalékban a biomassza, 30-ban pedig a természetes gáz adja. Az elmúlt években a szabadkai Gerontológiai Központ több épületébe szereltek fel napkollektort is. Ezzel az új rendszerrel az intézmény 2012 márciusa és 2013 szeptembere között több mint egymillió dinárt spórolt meg a fűtésen.