Már a képviselő-testületi ülés kezdetén elhagyta a termet a Szerb Haladó Párt néhány tagja. Azt kifogásolták, hogy nem lettek idejében értesítve az új jelöltekről, akiket a közvállalatok élére szeretnének állítani. A képviselő-testület munkájában csak az SZHP azon tagjai nem vettek részt, akik nem írták alá a koalíciós megegyezést. A többiek reményüknek adtak hangot, hogy a jövőben újra egységesen lépnek majd fel. „Mindannyian részt vettünk a hatalomváltásban. Ma nem mutattunk olyan egységet, mint az előző testületi ülésen, de arra számítunk, hogy a jövőben újra egységesen lépünk majd fel” – mondta Ilija Maravić, az SZHP szabadkai frakcióvezetője.
A közvállalatok eddigi igazgatóinak lejárt mandátumuk, emiatt volt szükséges újakat kinevezni. A Köztisztasági és Parkosítási Kommunális Közvállalat élére Slobodan Milošev került, a Stadion Kommunális Közvállalat megbízott igazgatójának Tóth Róbertet nevezték ki, a Szabadkai Piacok Kommunális Közvállalat megbízott igazgatója pedig Vukoja Ilinka lett. Az ülésen emellett két fontosabb rendelet is meghoztak. Az egyik pontosan meghatározza a hó és a jég eltakarítását, azt, hogy ki fogja azt végezni, és a pénzelését is. A másik rendelet a távfűtési díjakra vonatkozik. „Az elmúlt néhány évben sok vita volt arról, hogy a távhőt valóban megfelelően számolják-e el, hogy a polgárok többet fizetnek-e, mint amennyit használnak. Most megszavaztuk, hogy alakuljon egy munkacsoport, amely ezt ténylegesen ki tudja majd vizsgálni” – magyarázta Szántó Róbert, a DP szabadkai frakcióvezetője.
Az indítványt a Vajdasági Magyar Szövetség nyújtotta be. „Javasoltuk, hogy a távfűtési díjak módjának a megállapítására vonatkozóan alakuljon egy munkacsoport, amely majd felülvizsgálja, hogy ez a meglevő tarifarendszer összhangban van-e a törvényes előírásokkal, és hogy két hónapon belül egy jelentést készítsen” – nyilatkozta Kerekes László, a VMSZ szabadkai frakcióvezetője.
Három képviselőnek: Kern Sólya Máriának, Maglai Jenőnek és Tomislav Veljkovićnak lejárt a mandátuma. Helyettük a VMSZ két új tagot delegált: Bognár Beátát és Huzsvár Józsefet. Képviselő lett továbbá Szabadka volt polgármestere, Modest Dulić is. A napirendi pontok között emellett több közvállalat nyereségének elosztása is szerepelt.