Példaértékű összefogás alakult ki Csantavéren a Gere család megsegítésére

Kategorija: 

A hétgyermekes család háza teljesen kiégett októberben. Kétkezi munkával, ruhával, élelmiszerrel is sokan segítették őket. Házuk felújítására azonban még nem sok pénz gyűlt össze.

„Itt volt egy radiátor ez az ablak alatt, meg az utcai ablak alatt is. Ezen a hátsó falon volt faltól falig szekrény. Itt volt erről a tévé, meg középen az asztal három puffal.” Október 4-én a tűz martalékává vált a hétgyermekes Gere család otthona. Gere Zoltán a teljesen kiégett ház beosztását magyarázza. A tetőn felcsapó lángokat felesége, Gere Irén vette észre. Hálás a gyorsan érkezett segítségért. „Aznap sokan megjelentek. Meg másnap is, meg egész héten. Jöttek ruhákkal, élelmiszercsomagokkal. Sokan. Meg kézi erővel is jöttek segíteni menteni a házat. Összevágni a fát, meg amit kellett lebontani még.”

A hét gyermek közül a nagyobbaknak saját szobája is volt a több mint tíz éve lassan, de folyamatosan bővített házban. Az ötödikes Máté szeretné ha visszakaphatná régi birodalmát. „Nem járkálnak keresztül, meg lehet nyugodtan aludni, meg nincs olyan nagy hangzavar.”

A csantavéri Caritas önkéntesei az első pillanattól kezdve részt vettek a mentésben. Pillepalackokat gyűjtöttek, jótékonysági akciókat szerveztek a család megsegítésére. Perc Márta, az önkéntesek egyike. „Azt mondják, hogy a mai világban nagyon nehéz emberséges egyénekkel találkozni. Én azt tapasztaltam az elmúlt időben, ebben a másfél, két hónapban, hogy igen is van emberség bennük, bennünk mindannyiunkban.”

A népes Gere család a telet a tulajdonukban levő kisebb házban vészeli át. Minden segítség jól jön nekik, de a pénz lenne a legfontosabb. Különösen akkor, ha úgy döntenek, hogy egy olcsó házat vesznek a faluban, leégett otthonukat pedig az elkövetkező években felújítják.

Custom Search