Szabadka új polgármestere, Maglai Jenő ma átvette hivatalát

Kategorija: 

Mától Maglai Jenő, a Vajdasági Magyar Szövetség politikusa irányítja a Szabadkát. A képviselő-testület elnöki tisztségének átadása is megtörtént. A Városi Tanács tisztségviselői is megkezdték a munkát.

 

A Városi Tanács tagjait az új polgármester, Maglai Jenő javasolta az új hatalmi koalíció tárgyalásait követően. Egyelőre még nem tudni, a Tanács tagjai közül ki mivel foglalkozik majd. Ladóczki Gyula, VKT jegyzője: „A Városi Tanács tagjainak a beosztását, tehát, hogy ki milyen területért lesz felelős, a polgármester nem köteles a javaslattételkor megtenni, megteheti ezt egy későbbi időpontban is. Úgyhogy semmilyen jogsértés e téren nem történt.”

Azt, hogy a városi tanácstagok pontosan mely szakterületért lesznek felelősek, a polgármester jelöli ki hamarosan. A hatalomátvétel konkrétumai a koalíciós megbeszélések függvénye. „Az ütemterv teljes egészében a koalíciós partnerektől függ. A koalíciós partnerek egymás között megbeszélhetik azokat a jelentős pozíciókat, akár a városi közigazgatáson belül, akár a közvállalatokon belül is, hogy ki melyik területért lesz felelős, mely területet fogja irányítani” - mondta Ladóczki Gyula.

A Városi Tanács tagjainak száma az eddigi 11 helyett 7 lesz. A szabadkai VKT csütörtöki ülésén elfogadta a polgármester által javasolt személyeket a Városi Tanácsba. Köztük van a Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetsége részéről Blaško Stantić, aki gépészmérnöki végzettséggel rendelkezik. Korábban dolgozott egyebek mellett a Zorkában, később a Gat-Ker Helyi Közösség elnöke, 2012-től a polgármester helyettese volt.

httpv://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=fnkJlUJE3EA

A Vajdasági Magyar Szövetség által delegált tanácstag Osztrogonác Simon, aki földrajztanár, a mezőgazdaság a szakterülete, a Városi Tanács tagjaként 2012-től a mezőgazdasági ügyekért volt felelős. A Szerb Haladó Pártból két személy vált a Tanács tagjává. Az egyik Milan Vučković, aki közgazdász, a szabadkai Közgazdasági Karon korábban asszisztensként is dolgozott, majd több vállalat igazgatói posztját töltötte be. A másik haladó párti tanácstag Milimir Vujadinović, szintén közgazdász.

Vjekoslav Ostrogonacot a koalícióhoz csatlakozott kisebb pártok, a Szerbiai Szociáldemokrata Párt, a Szerb Megújhodási Mozgalom, valamint Josipa Ivanković független képviselő javasolta közösen. Futballedző és közlekedési technikus. 2012-től már a VT tagja, akit az ifjúsággal és az idegenforgalommal kapcsolatos ügyekkel bíztak meg. A Városi Tanács tagja még az alpolgármester, Tomislav Veljković, aki a Szerbiai Szocialista Párt tagja. Szakterülete a mezőgazdaság, több agrárvállalatnak volt vezetője vagy vezetőségi tagja. Mezőgazdasági Egyetemet végzett, agrármérnök.

A Városi Tanács hetedik tagja a polgármester, a VMSZ-es Maglai Jenő, aki jogász, a Vajdasági Magyar Szövetség szabadkai városi szervezetének elnöke, korábban a Városi Képviselő-testület elnöke volt, majd képviselője, frakcióvezetője.

Maglai Jenő Szabadka új polgármestere (videó)

2013. november 21., csütörtök

Ismét magyar polgármestere van Szabadkának. Maglai Jenőt a Vajdasági Magyar Szövetség képviselőjét 49 - 13 arányban választották meg a Városi Képviselő-testület csütörtöki ülésén.Az új polgármester az eddigi történések kivizsgálását és a városi adminisztráció csökkentését ígéri.
Megtörtént a régóta emlegetett hatalomváltás Szabadkán. A Vajdasági Magyar Szövetség, a Szerb Haladó Párt, a Szerbiai Szocialista Párt és a Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetsége alkotta új koalíció megfosztotta a hatalomtól a Demokrata Pártot. Maglai Jenőt választották Szabadka polgármesterének a Városi Képviselő-testület csütörtöki ülésén.
„A Vajdasági Magyar Szövetségnek sikerült felállnia 6 év után és ebbe a pozícióba kerülni. Úgy gondolom, hogy ez egy komoly és egy nagy munkának az eredménye. Nem csak Szabadkára van ennek kisugárzása, hanem egész Vajdaság szintjére. Úgy gondolom, hogy az elkövetkező időszakban sokkal keményebben, sokkal többet kell dolgozni, sokkal felelősebben kell dolgozni. Kivizsgálni azokat a dolgokat, amelyek előttünk voltak az elmúlt időszakban. Egy csomó olyan dolog van, amit már meg kellett volna oldani, azokra pontot kell tenni. Sok olyan dolog történt, az elmúlt időszakban, amelyek nem a város érdekeit szolgálta. Ezeket a dolgokat ki kell vizsgálni, ezeket a dolgokat le kell zárni. Akkor tudunk csak előrelépni.”

A leköszönő polgármester, Modest Dulić elmondta, sikeresnek ítéli meg másfél éves munkáját. Véleménye szerint teljesítette a választási ígéreteit. A munkahelyteremtés, a peremvárosi helyi közösségek felzárkóztatása és a külföldi befektetők Szabadkára csábítása is sikerrel zajlott.”
„Nem csak az, hogy megnyílt néhány gyár Szabadkán, hanem új befektetők is érkeztek, építési területeket vásárolnak. Szabadkának vannak kilátásai, ami a foglalkoztatást illeti. Februárban megkezdődnek a Swarovski gyár munkálatai 20 millió euró értékben. A Calzedonia dolgozik, a Continental új gyárba költözött.”

A Városi Képviselő-testület új elnökét a Szerb Haladó Párt adja. Radmilo Todosijević a tudás, a hozzáértés és a tettrekészség szerepét emelte ki az új hatalomban.
„Ebben a városban sok bölcs és okos emberünk van, bölcs és alkalmas emberünk. A mi feladatunk az lesz, hogy megvalósítsuk a bölcs emberek koncentrációját a munka érdekében, a kapacitások és az eszközök koncentrációját. Ez lesz a Szentháromsága a mi erőfeszítéseinken, hogy valamilyen javulást elérjünk.”

A szabadkai Városi Képviselő-testület ülésén többször személyeskedésre is sor került a távozó és az új hatalom képviselői között. Az új polgármester megválasztása azonban simán, zökkenőmentesen zajlott.

Custom Search