Játékos vetélkedővel ünnepelték meg szeptember 30-át, Benedek Elek születésnapját, és egyben a Magyar Népmese Napját a Városi Könyvtárban Szabadkán. Az idei rendezvényen öt iskola tanulói mérték össze jártasságukat a népmesék világában.
A rendezvény középpontjában kizárólag a magyar népmese áll. Immár hatodik éve, hogy a szabadkai Városi Könyvtár a Magyar Népmese Napja alkalmából Benedek Elekre emlékezve játékos vetélkedőt szervez a szabadkai és környékbeli kisiskolások részére. Omerović Heléna könyvtáros elmondta: „Mivel a gyerekosztályon nap mint nap találkozok gyerekekkel, nagyon szeretik a népmeséket még ma is, annak ellenére, hogy hódit a kompjuter-, tv- világa. Sokat olvasnak továbbra is népmeséket, köszönve szüleiknek, talán nagyszüleiknek, akik már kis korukban erre rászoktatták őket.”
A vetélkedőn bebizonyosodott, hogy a gyerekek előszeretettel olvasnak népmeséket.Csernai Nóri résztvevő: „A magyar népmesék néha meghatóak, néha viccesek. Az újabbak inkább szörnyekről szólnak, nagyon kitalált mesék és ezért nem tetszik annyira.”
A vetélkedőn az ügyesség, a találékonyság mellett ternészetesen tudásra is szükség volt. A kisdiákok frappáns válaszai bebizonyitották, hogy a mai fiatalokat nemcsak a modern technológia vívmányai érdeklik, hanem igen jártasak a népmesék világában is.