A Vajdasági Magyar Szövetség Női Fórumának helyi tagozatai folyamatosan szervezik a gyűjtéseket a rászoruló kisiskolások számára. Az Újfalu Helyi Közösségben ma osztottát ki az tanszercsomagokat.
Teljesen megtelt az Újfalu Helyi Közösség épületének épülete a kisdiákokkal és szüleikkel. A VMSZ Női Fórumának helyi szervezete számos cégtől kapott adományt a 30 tanszercsomagra, illetve a jótékonysági rendezvények bevételét is erre fordította. Szabó Batancs Erika, a helyi szervezet elnöke: „Lehet mondani, hogy egyre könnyebb, mert valóban belátással vannak az emberek arra, hogy nagyon sok a rászoruló család, akik nehéz anyagi körülmények között élnek, és támogatást nyújtanak a részükre.”
A rendezvényen dalokat, hangszeres darabokat és egy kis rockzenét adtak elő a gyerekek. A Vasutas Helyi Közösségben már befejeződött a gyűjtés, a tanszercsomagokat hétfőn osztják ki a gyerekeknek. A csomagokat a Női Fórum tagjai készítették elő. Annak ellenére, hogy vége van a gyűjtések, az esetleges adományokat még hétfőig eljuttathatják a Női Fórumnak.
A Vasutas Helyi Közösségben negyedik alkalommal szervezték meg a gyűjtést.