A tiltakozó gazdák csak a pancsovai kikötőig jutottak

Kategorija: 
Izvor: 

Feltartóztatták Pancsovánál a bánáti gazdákat, amikor Belgrádba indultak tüntetni. A parasztok ugyanis elfogadhatatlannak tartják a búza, a kukorica és a napraforgó felvásárlási árát, ezért készültek a fővárosba. Céljuk, hogy tudassák az illetékesekkel, elégedetlenek a kormány agrárpolitikájával. A szabadkai gazdák is kihajtották traktoraikat a Fidelinka malomipari vállalat elé, ezzel támogatva a bánáti gazdák megmozdulását. A cég előtt több mint 20 traktor gyűlt össze szerdán.

A múlt évi szárazság után az idei alacsony felvásárlási árak még nehezebb helyzetbe hozták a gazdákat. Egyes termékekért több mint 50 százalékkal kevesebbet ígérnek, mint tavaly. A búzáért tavaly 22 dinárt, idén 16-ot ajánlanak, a napraforgót pedig a tavalyi 56 dináros ár helyett idén 26 dinárért vennék meg. A termelők úgy érzik, minden évben egyre rosszabb a mezőgazdaság helyzete az országban.

„Látja, mi történik? Termelő vagyok, mi itt mind termelők vagyunk, gazdák, állattenyésztők, gyümölcskertészek, mind elégedetlenek vagyunk. Ebben a mi országunkban minden év egyre rosszabb. De most már tényleg tele van a pohár” – nyilatkozta Vukov Anton termelő.

A szabadkai Fidelinka malomipari cég elé több mint 20 traktort hajtottak ki. Sokkal többen is lettek volna, de sokaknak arra sincs pénzük, hogy traktorral bejöjjenek a cégig – mondják a gazdák. Leginkább azért vannak felháborodva, mert az utóbbi időben mindig az utcán kell érvényesíteni jogaikat. Joco Mezei termelő szerint: „Szomorú ez, hogy bármit kérünk, nem tudjuk valamilyen gyűlésen kérni, hanem ki kell, hogy hajtsuk a traktorainkat, ki kell mennünk az utcára, hogy a figyelem középpontjába kerüljünk, és hogy a kéréseink egy részének eleget tegyenek.”

Azzal fenyegetik a gazdákat, hogy amennyiben nem adják el ilyen alacsony áron a termékeiket, nem is veszik meg tőlük, hanem külföldről hozzák be a gabonát. „Mindnyájunknak szükségünk van a pénzre. Előttünk az új mezőgazdasági termelési ciklus, ki kell fizetnünk az adósságokat. Törlesztenünk kell a hiteleket, és higgyék el, ezek komoly gondok” – mondta Branko Vujić, a Szabadkai Mezőgazdasági Termelők Egyesülete közgyűlésének elnöke.

A legtöbb gazda Közép-Bánátból indult tüntetni. Ők Belgrádban, a kormány épülete előtt akartak tiltakozni. A rendőrök azonban feltartóztatták őket. A gazdák a pancsovai kikötőbe hajtottak, így tiltakozva a gabona alacsony felvásárlási ára miatt. A rendőrség közbelépése miatt a közlekedés is megbénult egy időre.

Custom Search