A nemzeti összetartozás napja az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező, június 4-ére eső nemzeti emléknap Magyarországon. 2010. május 31-én iktatatta törvénybe az Országgyűlés.
93 éve félrevert harangok fogadták a trianoni békeszerződés aláírását. Az azóta eltelt évtizedek alatt sokféleképpen próbáltak viszonyulni az országot megcsonkító szerződéshez. Június 4-e emléknappá nyilvánításával hivatalosan a magyar emlékezetpolitika részévé vált a trianoni békeszerződés. A "Törvény a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről" 2010. június 4-én lépett hatályba. Azóta, ezen a napon nemzetünk határokon átívelő egységére emlékezünk. Nemzeti ünnepünk alkalmából Budapesten az Országház Kupolatermében a Magyar Örökség-díjas Szentegyházi Gyermekfilharmónia kárpát-medencei népdalokat ad elő, majd ünnepi beszédet mond Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, ezután megnyitja a közös örökséget jelképező fotókiállítást. A kormányzati ünnepség részeként, június 4-én a Magyarság Háza egy különleges, az összetartozást jelképező eseményt szervez külhoni és hazai művészeti iskolák diákjainak meghívásával és közreműködésével, ahol ünnepi beszédet mond Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár.
A vajdasági Királyhalmán ünnepi szentmisén emlékeznek meg a Nemzeti Összetartozás Napjáról. A Jézus Szentséges Szíve plébániatemplomban a liturgiát követően a templomkertben a Zuglói Szent István Király Zeneiskola női karának előadásában felcsendül az Összetartozás Dala. Az eseményen Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke köszönti a megjelenteket, majd Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár tart beszédet. Az összetartozás napi program Szabadkán folytatódik.