Maró, szúrós szagra panaszkodnak Szabadkán az egykori Zorka Vegyi Művek környékén lakók. Azt mondják, szeretnék már tudni, hogy az egészségükre káros-e a szeles időben tapasztalható bűz, ami még a bőrüket is enyhén csípi.
Az 1904-ben léletesült Zorka Vegyi Művek Délkelet-Európa első vegyipari üzeme, Szabadka egyik legszennyezőbb gyára volt, amíg működött. 2010-ben magánosította az újvidéki Victoria Group vállalat, és a cég vezetősége akkor azt ígérte, két év alatt szanálják a területet és ipari zónát hoznak létre.
Az épületeket lebontották, maradtak a romok és a gipszmezők. A tulajdonos két éve kielemeztette a talaj minőségét is, és az 56 hektárnyi területen csupán két helyen találtak szennyeződést. Az ott lakók szeles időben azonban máig éreznek valamilyen szúrós szagot, ami szemüket, bőrüket is csípi. Jó István: „Félünk az egészségünkért és a gyerekek egészségéért, mi nem tudjuk megmondani, hogy milyen szagok, de én hiszem, hogy ez káros az egészségre.”
A több mint egy évszázadon keresztül működő szennyezőforrás minden bizonnyal károsította a talajt, a vizet, a levegőt - emeli ki a környezetvédelmi szakember, aki nem ismeri az említett környezetvédelmi tanulmány konkrét eredményeit, de azt mondja, a tapasztalok szerint évek kellenek, míg eltűnnek az ilyen szennyeződések. Gligor Gellért környezetvédelmi szakmérnök: „Fennáll a lehetősége annak, hogy ilyen távlatokból is beszélhetünk róla, mint szennyezőforrásról, ugyanis maga után hagyta azt az állapotot, amitől most is szenved a környezet.”
A terület tulajdonosának terve az volt, hogy a vegyileg szennyezett területet szanálják, a felső réteget leválasztják és új réteget húznak rá, majd miután kiépítik az oda tervezett épületeket, külföldi beruházóknak kínálják fel. Ez még mindig nem történt meg, három évvel az üzem és területe megvásárlása után sem.