A májusi eső aranyat ér, a hétvégén pedig igen valószínű, hogy fellélegezhetnek majd azok, akik már várták a hűvösebb időt. A szombat éjszakát és a hajnalt is záporeső szinesítheti.
Hosszasan kellett várnunk arra, hogy téli ruhadarabjainkat lenge, nyári ruhákra, pólókra és laza, szellős viseletre cseréljük az idén. A kényelmes öltözék mellé a hétvégén azonban már az esernyő is elkelhet majd. A munka ünnepén és az elmúlt napokban kegyes volt hozzánk a természet, és kellemesen meleg időben lehetett részünk. A jó idő azonban nem bizonyul tartósnak – állítja Kovács Géza, meteorológus.
Már pénteken is többfelé számíthatunk záporokra, zivatarokra. Egyes helyeken pedig felhőszakadás is előfordulhat majd. Szombaton ugyancsak kisebb záporokra van kilátás, ezek inkább az éjszakai, illetve a hajnali órákban várhatók. A rövid időszakokra megélénkülő szél a hétvégén csak néhol fokozódhat viharossá. Kedélyállapotunkra is nagyban kihatással lehet a rapszódikus időjárás.
Egyelőre nem kell tartanunk attól, hogy újra elő kell majd vennünk a télikabátot. Az esernyőt azonban lehetőleg olyan helyen tároljuk, ahonnan gyorsan előkaphatjuk majd, ha úgy döntünk, hogy túrázni indulunk, vagy a nyakunkba vesszük a várost. Napernyőként, és eső ellen is kiválóan alkalmazható.