Pásztor Bálint a módot kifogásolja

Kategorija: 

A Vajdaság jogairól szóló nyilatkozat létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen, a mód azonban, ahogy ezt megpróbálták elfogadtatni, politikai amatőrizmusra vall – nyilatkozta Pásztor Bálint, a VMSZ köztársasági parlamenti frakcióvezetője a Pannon RTV Szubjektív című műsorában. A szeparatizmus vádja alaptalan, ezzel csak bizonyos belgrádi politikai körök riogatják a lakosokat – tette hozzá.

Szavak szintjén komoly konfliktus bontakozott ki a köztársasági és a tartományi parlament között a Vajdaság jogait védelmező deklaráció miatt. Pásztor Bálint, a VMSZ köztársasági parlamenti frakcióvezetője szerint önmagában a nyilatkozatra szükség van. „A tartalmának a létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen, ugyanakkor a mód, ahogy erre sor került, illetve az időzítés, ahogy erre sor került, az politikai amatőrizmusra enged következtetni.”

A politikus szerint a minap tervezett ülés botrányba fulladhatott volna a tiltakozások miatt. A Pásztor István tartományi házelnök által elhalasztott üléssel most lehetőség nyílik arra, hogy a nyilatkozatot át- és újragondolva valóban a Vajdaság érdekeit védő dokumentum kerüljön elfogadásra. Az elmúlt napokban belgrádi kormánykörökből kemény támadások érték Bojan Pajtić kormányát.

„Semmiféle megalapozottsága nincs annak, hogy bármiféle szakadási törekvések léteznének Vajdaságban. Ezt azok állítják Belgrádban, akiknek a saját politikai céljaik megvalósítása az érdekük, a cél az embereknek a riogatása” – fogalmazott Pásztor Bálint, aki hozzátette: nem igazak azok a vádak, miszerint a VMSZ gyávaságból nem támogatta a tervezett nyilatkozatot. Kiemelte: korábban is épp a VMSZ tett sokat Vajdaság jogainak védelmében.

Custom Search