Ismét betörtek a csantavéri labdarúgó klub büféjébe

Kategorija: 

Szomjas tolvajok jártak az éjszaka a csantavéri labdarúgó klub büféjében. Mintegy 8 ezer dinár értékben vittek el üdítőitalokat, a munka közben viszont megszomjazhattak a betörők, ezért néhány üveggel meg is ittak. Ebben a hónapbanez már a második ilyen eset. Március elején ugyanezzel a módszerrel rámolták ki a büfét, az üzemeltető szerint ugyanazok az elkövetők.

Belakatolom, amott meg bemennek - mérgelődik Gubis Ferenc, a csantavéri labdarúgó klub büféjének üzemeltetője. Péntek éjjel kirámolták a büféjét. A tolvajok az ablakon keresztül jutottak be. A rácsot elvágták, majd egy téglával betörték az üveget. Három héttel ezelőtt is jártak itt a betolakodók. Szerinte ugyanazok a tettesek. Gubis Ferenc: „Üdítőitalokat, ugyanazt, amit három hete, napraforgót, csokoládét, mert holnap bajnoki meccs lesz, és elvitték az üdítőket olyan 8 ezer dinár értékben körülbelül, ahogy összeszámolgattuk. Tegnap esett az eső és akkor ráértek, hát még bent iszogattak is, ott 1-2 üveggel elfogyasztottak, volt idejük nekik.”

Az alkoholos italokat nem bántották a tolvajok. A drága számítástechnikai eszközök is megvannak. Gubis Ferenc azt mondja, eddig ötször jártak betörők a büfében. Hiába a rács, így is be tudnak jutni. Péntek éjjel esett az eső, a szomszédok nem vettek észre semmit - mondja Bányác Erzsébet, aki a Sportközpont mellett lakik. „Nem hallottam semmit, de jobb lenne, ha ez be volna zárva, vagy ide lakót tennének, erre a pályára, és akkor az majd jobban észrevenné, ha jönnek-mennek a lopók, egész éjjel nyitva van, mind a két oldalon, nincs ellenőrzés, és biztos, hogy ez a nagy szegénység is több mint valószínű hozza ezt.”

A rendőrség elvégezte a helyszínelést. A mintegy 8 ezer dinár értékű lopást jegyzőkönyvbe vették. A betörés által okozott több ezer dináros üvegkárt viszont nem jegyezték fel.

Custom Search