A kerítés sem jelentett akadályt

Kategorija: 
Izvor: 

Folytatódnak a portyázások a vajdasági településeken. Szinte nem múlik el nap, hogy ne történnének betörések. Ezúttal Horgos volt a rablók célpontja. Egy háznak ledöntötték a kerítését, így jutottak be a lopók egy családi ház udvarába. A lakosok félnek, úgy érzik védtelenek és nem számíthatnak az illetékes szervekre.

Mivel az ajtó zárva volt, szó szerint a falon keresztül jutottak be a házba a betörők. Valószínűleg vésővel dolgoztak, és olyan csendben rakták félre a téglákat, hogy a háziak csak akkor vették észre a bűnözőket, amikor a kerítést már az alapjáig szétszedték. Erzsi néni könnyek közt mesélte az elmúlt napok eseményeit. „Csörgött a redőny. Kikukucskáltam, de az ég adta világon semmit nem láttam. És nem birok aludni, nem birok aludni…, de kopácsolnak, kopácsolnak. De ki ez így ilyenkor – gondoltam.”

A szomszédos ház melléképületét is kifosztották. Mivel értékeket nem találtak, a kályhacsövet vitték el, valamint olyan tárgyakat, amelyekre szükségük lehetett: a tükröt a falról, de még a fésűt is. Volt, aki észrevette a tolvajokat, és a nyomukba is eredt.

„Megláttam, hogy a bokorban vannak. Kiszaladtam utánuk az utcára, meg akartam őket zavarni. A szomszéd közbe lépett, azt mondta, hárman voltak, de én láttam, hogy öten vagy hatan voltak.”

A harmadik háznál a léckerítést törték össze, úgy mentek be az udvarra. A rendőrség elvégezte a helyszínelést. A helyi közösség elnöke azt mondta, az elkövetők nyomában vannak, de a belügyi szerveknek kellene hatékonyabban végezniük munkájukat. Bacskulin István: „Már többször követeltük a helyi közösség nevében és önkormányzati szinten is, hogy Horgoson a biztonság érdekében hatásosabb rendőrségi föllépést kérünk, ami azt jelenti, hogy 24 órás rendőrségi járőrözést.”

Nem ez volt az első eset, hogy betörtek a Kapros utcai házakba. A lakosok úgy érzik, hogy már nem tudják megvédeni értékeiket.

Custom Search