Az otthonokba szorult a dohányfüst

Kategorija: 
Izvor: 

Háztartások dohányfüst nélkül – ez a mottója az idei nemzeti dohányfüstmentes napnak, amelyet január 31-én tartanak. Szerbiában az emberek leginkább otthonaikban vannak kitéve a káros szenvedély okozta veszélyeknek – mutatják ki a legújabb hivatalos kutatások.

Elismeréseket és ajándékcsomagokat osztottak általános iskolás gyerekeknek Szabadkán, a Közegészségügyi Intézetben. Díjazták a Háztartások dohányfüst nélkül című témára beérkezett rajzokat. Az intézet kutatást végzett az észak-bácskai körzet területén. Több mint 4000 embert kérdeztek meg, közülük mintegy 3000 általános és középiskolás tanulót. A 2006-os évi adatokhoz képest bizonyos visszaesés tapasztalható a dohányosok számában, azonban a legújabb adatok sem megnyugtatóak. Az általános iskolás gyerekek több mint 10, a középiskolások pedig közel 20 százaléka naponta cigarettázik. A füstölés a 30-tól 50 éves korosztályban a legnépszerűbb – mondta dr. Nada Kostić Bibić, az intézet osztályvezetője. „A kutatások azt mutatják, hogy nagy sikert értünk el a lakosság egészségügyi védelemben a dohányfüst ellen a különböző munkahelyeken, valamint az iskolákban és az óvodákban, ahol gyerekek tartózkodnak. Dohányfüstnek leginkább a háztartásokban vagyunk kitéve.”

A Szabadkai Gyógyszertárak kirendeltségeiben is kérhetnek tanácsot a leszokáshoz – mondta Jelena Blažin sajtófelelős. „Tanácsadó részlegünk van, ahol képzett gyógyszerészek nyújtanak segítséget abban, hogyan változtassák meg életmódjukat, illetve hogyan vezessenek be egészséges szokásokat életükbe. Ezzel segítve a függőség leküzdését, mérsékelve a leszokást követő krízist.”

A szabadkai Vöröskereszt általános iskolákban szervez előadásokat a dohányzás káros hatásairól –mondta Sebők Zsolt, a szervezet szakmunkatársa. „A fórumok célja, hogy felhívja a gyerekek figyelmét a füstben lévő káros anyagoknak az egészségre veszélyes hatásaira.”

A királyhalmi Petőfi Sándor Általános Iskolában pénteken a Vöröskereszt és a Közegészségügyi Intézet munkatársai tartanak majd előadást gyerekeknek a dohányzás veszélyeiről.

Custom Search