A szabadkai születésű Szabó Barna Éva – Evetke kiállítása nyílt meg tegnap Szabadkán. A művész iparművészeti tanulmányait Budapesten végezte. Az installáció rendhagyó, hiszen a Népkör Oláh Sándor Körgalériában nemcsak a falakon, hanem élő embereken is szerepeltek műalkotások.
Szabó Barna Éva szabadkai lány. Az 1999-es NATO bombázások alatt költözött először Szegedre, majd utána Budapestre. Művészi énjét a kamerák előtt sem tagadta meg, hiszen rózsaszín napszemüvegben nyilatkozott: „Az Iparművészeti Egyetemre jártam Budapesten. Moholi Nagy Művészeti Egyetem az új neve. Ott 2008-ban diplomáztam, utána pedig rögtön elkezdtem a saját márkanevem alatt gyártani a saját ruháimat, amiket én találok ki, és én is kivitelezek.”
Evetke három képsorozatot mutatott be a nagyközönségnek, emellett egyedi ruhakölteményeit adta rá a talapzatokon szoborként pózoló modellekre. A kiállítás megnyitóján DJ adta a zenét.
Rikító színek, masnik, felhők, golfozó kiscicák tanúskodnak arról, amit Elor Emina színész megnyitóbeszédében elmondott, vagyis hogy Éva szemtelenül nem hajlandó felnőni. „Már régóta ismerjük egymást, és már akkor is észrevettem, hogy Evetkében egy művész bujkál, de nem gondoltam volna, hogy egy napon majd itt állok, és az ő kiállítását fogom megnyitni.”
A kiállítás február 9-ig tekinthető meg a Népkör Magyar Művelődési Központ Oláh Sándor Körgalériájában.