Nem vajdasági földeket adunk bérbe?

Kategorija: 

Belgrádban tárgyalt Goran Knežević mezőgazdasági miniszterrel Pásztor Bálint és Fremond Árpád, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági paramenti képviselői. Az egyeztetésen szó esett a VMSZ által benyújtott módosítási indítványokról, amelyeket a mezőgazdasági támogatások és vidékfejlesztésről szóló törvénytervezethez fűztek. A tervezet jövő héten kerül a parlament elé. Az indítványokban a magyar párt többek között azt kérte, hogy növekedjenek a mezőgazdasági támogatások - ezt elutasította a miniszter. Helyet adott viszont több kérésüknek. Így nőhetnek az önkormányzatok és a tartomány hatáskörei a mezőgazdasági támogatások fölött, a miniszteré viszont csökken. Nem döntheti el, hogy mekkora földért járhat támogatás, mivel a tervezet szerint ez egy már elfogadott javaslat szerint minden esetben 100 hektárig fog járni. Fremond Árpád szerint az állattenyésztők is pozitív változásokra számíthatnak. „A jószágtenyésztok és kistermelők hozzájuthatnak azokhoz a prémiumokhoz a jószágok után, ugye amit eddig a vágóhidaknak adtak át, akkor is hogyha felvásárlón keresztül teszik ezt meg.”

Szó volt a vagyonvisszaszármaztatás körüli problémákról is. A minisztérium megígérte, hogy tájékoztatást kér a törvény alkalmazásában adódott gondokról a vagyonvisszaszármaztatási ügynökségtől. Végül az Egyesült Arab Emirátusokkal készülő egyezményről is beszéltek, amely szerint arab befektetők vennének bérbe vajdasági földeket. A miniszter szerint nem vajdasági, hanem Belgrád környéki földekről van szó. Ez 3000 hektárt jelent, de nem többet.

A készülő egyezménynek még nem ismert minden eleme, még nem került a parlamenti képviselők elé. Fremond Árpád szerint addig biztosan nem változtatnak az eddigi álláspontjukon, amíg nem ismernek minden részletet.

Custom Search