A szabadkai szeméttelepen mintegy félszázan guberálnak. A városi szemétlerakón sokan élelmiszerek után kutatnak. Az ételek legnagyobb részét az állatokkal etetik fel, míg kisebb hányadát el is fogyasztják – mondják a szegények. Szerintük főleg tejtermékeket és kenyeret lehet találni a szabadkai szeméttelepen. A Pannon RTV-nek nyilatkozók azt mondták: nincs miből megélniük, ezért kénytelenek a szeméttelepen megkeresni a betevő falatot.
A Köztisztasági Kommunális Közvállalat illetékesei nem engedélyezték a Pannon RTV-nek, hogy a szeméttelep területén forgasson. Azt mondták, nem tudnák garantálni a stáb testi épségét, a guberálók ugyanis sokszor ittasak és agresszívek.
A zsákmányát az egyik horgosi guberáló már a szeméttelep előtti parkolóban mutatja. A magyarkanizsai községből autóval jönnek Szabadkára. A szeméttelep az egyedüli megélhetésük. Az itt talált élelmiszereket el is fogyasztják – meséli a fiatalember. Munka nincs, ezért kénytelenek a szeméttelepen guberálni.
Az egyik férfi nem akart nyilatkozni, azt viszont elmondta, hogy a tyúkjainak gyűjti a kenyeret. A baromfival eteti fel az itt talált élelmet. 38 év munka után került az utcára, valamiből tengődnie kell – tette hozzá. Évente egyébként több mint kétmillió tonna élelmiszer kerül a szemétbe Európában és az Amerikai Egyesült Államokban – mutat rá egy brit felmérés. A tanulmány azt is kimutatta, hogy a zöldségek harminc százalékát be sem gyűjtik, mert nem szépek. A pazarlás mértéke ráadásul folyamatosan növekszik.